brenzovics_laszlo-233x300-1

Dr. BRENZOVICS László

Hosszú idők óta az ukrán parlamentben ismét van magyar képviselő, Dr. BRENZOVICS László.

Dr BRENZOVICS László az Ungvári Állami Egyetemen szerzett történész diplomát. Pályáját általános iskolai tanárként kezdte, majd néhány évig a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Később a beregszászi magyar főiskola tanára lett, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig PhD fokozatot szerzett. Brenzovics 1992-től a KMKSZ kulturális titkári, 1996-tól általános alelnöki tisztségét töltötte be. 1990-től járási önkormányzati képviselő, majd egymás után négyszer a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) tagja, egy cikluson át az alelnöke, 2014. márciusában pedig a képviselőtestület első elnökhelyettesévé választották.

BRENZOVICS Lászlót választotta elnökévé 25., tisztújító közgyűlésén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 2014. április 1 napján Ungváron, miután Kovács Miklós eddigi elnök 18 év után leköszönt tisztségéről és nem jelöltette magát újra a szervezet vezetői posztjára.

A szövetség jubileumi közgyűlésének 405 küldötte közül titkos szavazáson 355-en szavaztak Brenzovics Lászlóra, aki eddig a KMKSZ alelnöki tisztségét töltötte be. A 49 éves magyar politikust nemrég a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) első alelnökévé választották.

„A KMKSZ stratégiai céljai változatlanok maradnak a jövőben, a jelenlegi, elhúzódó ukrajnai válsághelyzetben ugyanakkor a kárpátaljai magyar közösség biztonságának a szavatolása a szervezet fő célja”– mondta megválasztását követően Brenzovics László. Hozzátette: a KMKSZ-nek továbbra is keresnie kell a lehetőséget a kárpátaljai magyarság problémáinak hosszú távú rendezésére. Mint fogalmazott: a szövetség mindent meg fog tenni a kisebbségeket érintő ukrán jogszabályok, köztük a nyelvtörvény módosítása esetén, hogy bővüljenek a nemzetiségek meglévő jogai, s a magyarokat is érintő jogszabályok kidolgozásába vonják be a KMKSZ-t. „Arra fogunk törekedni, hogy a hatalmi szervek maradéktalanul hajtsák végre a törvényekből és nemzetközi megállapodásokból fakadó kötelezettségeiket a nemzetiségek tekintetében” – mondta a KMKSZ elnöke.

A konkurencia együttműködne

Nyílt levélben kívánt hétfőn eredményes munkát és konstruktív együttműködést Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elmúlt hétvégén megválasztott új elnökének Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője.

„Köszöntöm Brenzovics Lászlót abból az alkalomból, hogy megválasztották a KMKSZ elnökévé, s eredményes, sikeres munkát kívánok számára a szövetség élén” – írta Gajdos az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében, amelyben emlékeztetett arra, hogy az UMDSZ, akár korábban is, kész arra, hogy lépéseket tegyen az ukrajnai, ezen belül a kárpátaljai magyarság összefogása, egységének megteremtése érdekében, amit – így az írás – már többször jelzett a másik magyarságszervezet előző vezetője felé.

„Remélem, hogy a KMKSZ új vezetése, élén Brenzovics László elnökkel,  átértékeli az eddigi elutasító hozzáállást, s mihamarabb konkrét javaslatokat tesz felénk annak érdekében, hogy egyesítsük erőinket, és a széthúzás helyett az összefogás jellemezze a magyar közösségünket, amire oly nagy szükségünk van a mostani, bonyolult időkben” – zárta nyílt levelét az UMDSZ elnöke.

A KMKSZ a közelmúltban kiállt riválisa, az UMDSZ mellett, amikor a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt Kárpátalja megyei szervezete a betiltását kérte az ukrán főügyészségtől a februári kijevi események után.